Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
Hirdetés







sült_hal, illata, pénz, csörgése, népmese, tanmese, szegény,

Egy városka szélén két ember élt egymás szomszédságában: a szegény foltozóvarga meg a gazdag kalmár.

A varga egész nap foltozott, kopácsolt, mégsem tudott zöld ágra vergődni, még kenyérre is szűkösen telt neki.

A kalmár meg gazdag volt, nem látott szükséget semmiben.

Sült halat árult, abból gazdagodott meg. Egész nap sütötte a halat, gyűlt rá a nép, jól megfizették.

A szegény varga, akinek puszta kenyér volt az ebédje, kimódolta, hogyan csaphatja be az éhségét.

Déltájban elővette a kenyerét, odaült a szomszéd kerítése tövébe, tört egy darabkát a kenyérből, és szippantott hozzá egy jót a sült hal illatából.

Egy falás kenyér, egy szippantás sülthal-illat - úgy érezte a végén, amikor elfogyott a kenyere, hogy jóízű halat is evett a kenyérhez.

Így ebédelgetett jó ideig.

Egy nap aztán észrevette a fukar kalmár a szegény varga mesterkedését.

Megállt a kerítés előtt, és átkiáltott a vargának:

- Hallod-e! Azt hiszed, hogy ingyen adom a halam illatát?

A sült halért pénzt adnak az emberek, hát az illatáért is pénz jár!

Minden ebéd után tíz rézpénzt fizetsz eztán, ha nem, börtönbe csukatlak!

Nem szólt a varga semmit, hanem befordult a házba, és beletett egy kis bögrébe néhány rézpénzt.

Visszament a kalmárhoz, és csörgetni kezdte előtte a bögrébe dobott pénzeket. Csörgette egy darabig, aztán így szólt:

- Most már aztán, kalmár uram, nem tartozom semmivel! Megmérgesedett a kalmár, majd megpukkadt dühében.

- Hogyne tartoznál, te akasztófavirág! Dehogyisnem tartozol!

- De hiszen fizettem!

- Fizettél? Nekem? Mikor?

- Sült hal illatáért rézpénz csörgése a fizetség. Igaz az én orrom többet kapott, mint a te füled. Ezért, ha úgy gondolod, hogy még adósod vagyok, csörgethetem tovább is.

A kapzsi kalmár megértette, hogy bolonddá tették. Nem kért többet a pénzcsörgésből. Szégyenkezve visszakullogott a boltjába.

 

"Sült hal illata, pénz csörgése" - japán népmese (Rab Zsuzsa átdolgozás)