Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

 tavasz, képek, versek, idézetek, virágzó_fa, rügyek, pillangó,

 

 

Várnai Zseni: Csodák csodája

 
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

 

tavasz-718x718-gyonyoru.jpg

  

Mentovics Éva: Tavasztündér


Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.

Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet.
Az ágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.

Virág nyílik ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.

tavasz, tavaszi képek, versek, tavasztündér

 

 

Áprily Lajos: Március

 

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

 

 

cinke_193882_99776.jpg

 

 

 Gyárfás Endre: Ébresztő


Ébresztőt fújnak
fürge rigók;
ledobja kertem a
hótakarót.
Ébred a hóvirág,
körültekint,
meglesi alvó
testvéreit.
Parányi harangja
messzire cseng:
- Tőzike, ibolya,
ne szenderegj!
Salamon pecsétje,
téltemető,
sáfrány és kankalin,
bújj csak elő!
Bőrlevél, jácint,
ébredjetek!
Itt az ÉV reggele:
a kikelet.

jacint.jpg

 

 

Kecskés Béla: Szól a tavasz

 
Szól a tavasz:
itt vagyok!
Eljöttem, mert
hívtatok.
Egész télen
hó alatt
álmodtam az
álmomat.
Szól a tavasz:
itt vagyok,
napsugárban
csillanok,
kezemben száz
szál virág -
annak adom,
aki várt!

 

___berussa-tavasz_no.jpg

 

 

 

Balogh József: Tavasz

 

 

 Fészket rak a jó idő,
gólyanép is haza jő.

Itt totyog a patakpart,
a sok vadlúd vele tart.

A Nap szeme ide lát,
kedvet nyílik a világ.

Hóvirágom tavaszol,
szívem zenét zakatol.

A park csupa szerelem,
benne magam keresem.

 

tavasz_joo.jpg

 

 

tavasz, képek, versek, idézetek, hölgy, virággal,

  

 

gyongyvirag-510x462.jpg

 

 

Juhász Gyula - Tavaszvárás

 
A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.

A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.

Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már: leszek!

A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.

Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad
S elönti mind az ócska gátakat!

 

tavasz3-510x432.jpg

 

Devecsery László: A sárgarigó fészke

 

Sárga ruha, szürke mellény,
farka tollán csillan a fény.
Szálldos, röppen ágról ágra,
felesége hazavárja,
hogy a villás ág hegyére
fészek legyen már estére!
Építgetik, kötögetik,
és szálanként fel is teszik:
puha tollal bélelgetik.

 

Elpihennek nemsokára,
alszanak is hamarjába'.
Álmaikban négy fióka:
együtt szól a rigó-nóta.
Majd, ha ők is nagyok lesznek,
vidám füttyel telik kerted.

___sargarigo.jpg

 

Fésűs Éva: Áprilisi tréfa

 

Fütyörész egy pajkos
szélgyerek,
bolyhos barkaágak
lengenek,
ragadós rügyecskék
bomlanak,
pilleszoknyát szárít
déli nap.

 

Odafent egy felhő,
csöpp fodor,
égi réten árván
bandukol,
eltévedt a szélben,
pityereg,
könnye futó zápor,
lepereg.

 

Iszkol a sok hangya,
hazafut,
de mire elérnék
a kaput,
áprilisi zápor
el is áll,
jót nevet a huncut
napsugár!

_540x700_tavasz_jo.jpg

 

 

Zelk Zoltán: Ibolya

 

Ibolya, ibolya
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.

 

Tücsökzene ringat
este elalvásra,
hajnalban megfürdesz
az ég harmatába'.

 

Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz vidáman,
hírnöke tavasznak.

ibolya virág erdei

 

Böszörményi Ilona: Tavaszi köszöntő

 

Lehullt a jégbilincs,
Selymet bont a barka.
Tág, tavaszi széllel
Beszélget egy szarka.

Csengettyűs hóvirág
Levélházikóból,
Legényes tavasznak
Csilingelve bókol.

Violakék selyem
Az ég takarója,
Zöld rét felett lassan
Körözget egy gólya.

Ezüst tükrű a tó.
Döngicsél a dongó
Köszöntlek friss tavasz,
Rügyet, bimbót bontó!

 

tavasz2-510x430.jpg

 

Fazekas Anna: Márciusi madárdal

 

Havas tölgyek tar ágai
dajkálják a telet,
de csitt! "csivitt" cseng, s hallani,
"csivitt" a feleletet.

Csivitt, csivitt, a hangja itt
csattog a ház felett, csivitt,
csivitt, tán holnapig csacsog
cinkém, cseveg.

Csivitt, csivitt, forrás fakad,
megújul rét, berek,
csivitt, csivitt, szántja a nap
ekéje az eget.

 

 

 

 

tavasz, tavaszi képek, versek, hóvirág

 

 
 

tavasz_festmeny_no.jpg

 

 

tavasz_irni-510x635.jpg
 

 

fecske1.jpg

 

László Gyula: Tavaszköszöntő

 
Fut a felhő fent az égen,
tavaszi szél hajtja.
Kizöldült a domb oldala,
pelyhedzik a barka.

Sürgönydróton fecskék ülnek,
hazajött a gólya:
ereszünknek, kéményünknek
újra van lakója.

Csiripelnek, kelepelnek,
köszöntik a tájat:
csöppnyi csermelyt, békás tavat,
országúti fákat,

pihenésre nincsen idő,
javítják a fészket.
Szalmaszálat gyűjtögetnek,
s puha tollpihéket.

 

golya_joo-510x576.jpg

 

Zelk Zoltán: Gólyamadár, gólyahír

 
Tudjátok-e, mi a hír?
Kinyílott a gólyahír!
Gólyahír virít a réten,
gólya repül fenn, a légben.

Most jött a tengeren túlról,
Afrikából, messzi útról,
nincs a vállán tarisznyája,
ezért nincs is vacsorája.

No de azért majd csak akad,
hogyha talál egy mocsarat,
szegény békák bánatára
lesz bőséges vacsorája!

Tudjátok-e, mi a hír?
Kinyílott a gólyahír!
A rét mellett, egy kis tóba'
békacombot tart a gólya.

 

 

golya2.jpg

 

 

Tornóczi Köles Ildikó: Tavasztündér

 

Aranyhaja libben
holdsugár tükrében,
Tavasztündér táncol
csillagfényes éjben.

Lágy, selymes hangja
bűvöli a tájat,
dallamára langyos szél
ringatja a nádat.

Táncol a holdnak,
a szélnek, a fáknak,
melengető szívétől
a folyó megárad.

Szikrázó lépte nyomán
jég és hó megolvad,
didergős, zimankós tél
táncától elhamvad.

"Tavasz van, tavasz van!"
Suttogják fák, bokrok,
meghajol egy fűzfa,
s köszöni a táncot.

 

tavasz, tavasztündér, képek,

 

 

 

Aranyeső, aranyág, tavaszodik a világ! :)

 

aranyeso.jpg

 

 

 

 

Sarkady Sándor: Katicabogár


Habselyem a rokolyája
Nyitva piros kis kabátja
Tenyeremen vígan sétál
Hét a pöttyöd, szép a röptöd
Szállj el, szállj el, katicabogár.

 

tavasz_katicabogar.jpg